Cékla a babáknak

Vajon mikortól adható cékla a babáknak? A cékla szezon idején érdemes az értékes zöldségből betárolni, mert nagyon egészséges. A vitamin – és ásványi anyag tartalma is igen magas, így rendszeres fogyasztásával a cékla jótékony hatása érezhető a szervezet számára is. Elsősorban a magas vastartalma miatt ismerjük, pedig számos egyéb jótékony hatással is rendelkezik. Ráadásul számos módon felhasználható. Sokan nem szeretik jellegzetes földes íze miatt, de ez a különböző feldolgozási módoknak köszönhetően ez elvehető a fűszerezés segítségével.

Mikortól adható cékla a babáknak?

A cékla azon zöldségek közé tartozik, amik már 6 hónapos kor körül adhatók a babáknak. Ekkorra ugyanis a legtöbb baba pocakja már megérik az új ízek emésztésére. Ez a hozzátáplálás időszakának a kezdete. Ilyenkor már meg lehet próbálkozni a cékla mellett a sárgarépa, saláta, burgonya, édesburgonya, sütőtök, gesztenye, brokkoli, spárga megismertetésével is. Érdemes ezeket szépen sorban bevezetni, hogy a gyomruk meg tudja szokni az új ízeket. Ezeket párolt, vagy főtt formában célszerű először megismertetni velük úgy, hogy alaposan leturmixoljuk, vagy összepasszírozzuk. A párolás esetében kevésbé sérülnek a zöldségekben található vitaminok.

Mire érdemes figyelni, ha céklát adunk a babának

  • Alaposan meg kell mosni a gyümölcs héját, csak ezután pucoljuk meg.
  • Inkább pároljuk, mint főzzük.
  • Alaposan turmixoljuk össze, ne maradjanak benne darabok, mert az félrenyelést, fulladást okozhat.
  • A cékla bizony fog, színez és nemcsak a kezünket, de – nagyobb mennyiség, illetve rendszeres fogyasztás mellett – a vizeletet és a székletet is elszínezi. Ne ijedjünk meg tőle, ha ilyet tapasztalunk a pelusban.
  • Itt is érvényes az alapszabály, mely szerint egyszerre csak egy új étel bevezetésére kerüljön sor. Ugyanis, mint ahogy számos zöldség vagy gyümölcs a cékla is okozhat allergiát. Mindenképpen érdemes figyelni a cékla allergia tüneteire, ha először adunk a babának céklát.

https://hu.wikipedia.org/wiki/C%C3%A9kla

Címlap kép: Baba céklával (forrás: https://www.babaszoba.hu/articles/baba/A_legjobb_ceklas_babareceptek?aid=20171017151706)

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom