A cékla télire való eltevése mindenképpen hasznos, hiszen ez a zöldség rendkívül egészséges, fogyasztása minden nap ajánlott. A cékla jótékony hatása és pozitív tulajdonságai már évszázadokkal ezelőtt ismertek voltak, hiszen a népi gyógyászatban is jelentős helyet foglalt el, nemcsak a konyhákban és a kamrák polcain. A cékla szinte egész évben hozzáférhető, de érdemes a cékla szezon alatt beszerezni belőle nagyobb mennyiséget és elkészíteni üvegekbe télire is.

Cékla télire – recept

Ez alapján a recept alapján a cékla egyszerűen és könnyen elrakható a téli hideg napokra is, amikor már önmagában a színe, a látványa is örömmel tölthet el minket. Érdemes kesztyűvel dolgozni, mert a cékla színe erősen fog.

Hozzávalók:

  • 1,5 kg cékla
  • 1 liter 10%-os ecet
  • 25 dkg cukor (ízlés szerint módosítható)
  • 1 teáskanál őrölt fahéj vagy egészben 1 rúd
  • 6-8 egész szegfűszeg
  • 8-10 egész bors
  • 2-3 csipet só
  • befőttesüvegek jól záródó kupakokkal

A cékla elkészítése lépésről lépésre

  1. A céklákat nagyon alaposan meg kell mosni.
  2. Fel kell tenni főni egy edénybe úgy, hogy ellepje a víz.
  3. Lassú tűznél kb. 20 percig kell főzni.
  4. Ezután ki kell venni a vízből, hagyni kicsit kihűlni és el kell távolítani a héját.
  5. Majd tetszőleges formájúra fel kell szeletelni.
  6. Egy másik edénybe bele kell tenni a többi hozzávalót és lassú tűznél, folyamatos keverés mellett fel kell forralni. Lényeg, hogy a cukor teljesen feloldódjon benne.
  7. Az előzőleg kifertőtlenített befőttesüvegeket meg kell tölteni a szeletelt céklával.
  8. Majd annyi ecetes sziruppal kell feltölteni, hogy legfeljebb 1 cm maradjon az üveg pereméig.
  9. A kupakokat jó szorosan rá kell csavarni az üvegekre.
  10. Ezután néhány percig fejre kell fordítani az üvegeket.
  11. Érdemes még száraz dunsztba tenni és csak ha teljesen kihűlt állítani be a kamra polcaira.

Nagyon finom főételek, húsok mellé, de akár magában is. A cékla rendkívül egészséges zöldség javasolt a mindennapi fogyasztása. Azonban mivel viszonylag magas a cukor- és energia tartalma, cukorbetegséggel küzdők mértékkel fogyasszák.

http://erzsikekonyhaja.hu/?page=recept&recept_id=759

Vissza a kategória cikkeihez