Céklaleves krémleves

A céklaleves krémleves variációban is készülhet. Ennek nagy előnye, hogy a különböző ízesítésnek megfelelően, és mivel turmixolásra kerül, a gyerekek is szívesebben kóstolják meg, ezt a nagyon egészséges levest. A cékla egy nagyon egészséges zöldség, de nagyon megosztó is a jellegzetes íze miatt és nem csak a gyerekek, de a felnőttek között is sokan vannak, akik nem kedvelik. Pedig a cékla jótékony hatása a szervezetre jelentős, rendszeres fogyasztásával számos betegség megelőzhető. Ugyanis rendkívül magas a vitamin-, és az ásványi anyag tartalma. A téli megfázásos időszak előtt, nem csak a szervezet raktárait érdemes feltölteni vele, de rendkívül jó immunerősítő is.   

Céklaleves krémleves recept

Hozzávalók:

Céklaleves krémlevesként elkészítve

  1. Először a céklát meg kell hámozni, majd lereszelni a reszelő legnagyobb részén. 
  2. Ezután a hagymát fel kell aprítani és a forró vajon meg kell párolni.
  3. Ha már üveges, akkor hozzá lehet adni a reszelt céklát, és együtt is sütni, párolni még további néhány percig.
  4. Közben ízlés szerint fűszerezhető sóval, borssal, szerecsendióval, és a leveskockával is.
  5. Majd fel kell önteni annyi vízzel, hogy jól ellepje és legalább egy fél órán át összefőzni őket.
  6. Amikor a cékla megpuhult, le lehet venni a tűzről és ha kihűlt, akkor botmixerrel össze kell turmixolni az egészet.
  7. Ha túl sűrű lenne, még kevés vízzel tovább lehet hígítani.
  8. Majd vissza kell még tenni a tűzhelyre, tovább ízesíteni a citrom levével és a mézzel.
  9. Amikor már forr, állandó keverés mellett óvatosan hozzá kell keverni a joghurtot is.
  10. Ezt az egészet még egyszer össze kell forralni és már készen is van.

A cékla nyersen a legegészségesebb, de főzve vagy sütve is rengeteg módon elkészíthető.

Céklakrémleves recept Borbás Marcsitól:

https://www.vilagrecept.hu/cikkek/receptek/kategoriak/levesek/barscs–lengyel-ceklaleves.html

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom